Megkapta az első ember a Moderna HIV elleni védőoltását
Megkezdte a Moderna az mRNS-alapú, HIV elleni védőoltásának klinikai tesztjét, hogy kiderüljön, mennyire képes megvédeni az embert a szérum a fertőzéstől.
Megkezdte a Moderna az mRNS-alapú, HIV elleni védőoltásának klinikai tesztjét, hogy kiderüljön, mennyire képes megvédeni az embert a szérum a fertőzéstől.
Ebben a korosztályban végeztek el egy klinikai tesztet, mely 90,7%-os hatékonyságot mért.
55 ember vehet részt a Molnupiravir tesztelésében Magyarországon.
Az első fázisú klinikai vizsgálatba két vakcinajelöltet vontak be. Egészséges embereknek fogják beadni őket.
A programban több ezer kutatóorvos vesz részt.
A szervezet korábban négy készítmény esetében végzett hasonló teszteket, de azokkal nem sikerült jó eredményeket elérni.
A KidCOVE néven indult kutatásba közel 7000 gyereket vonnak be, akik eltérő mennyiségű oltóanyagot fognak kapni.
Sajtóhírek szerint a brazil önkéntes placebót kapott, nem pedig az oltóanyagot. Fertőzött volt, két kórházban is dolgozott, mielőtt elhunyt.
A klinikai teszteket általában akkor függesztik fel, ha az alany megbetegszik vagy a szer valamilyen mellékhatást okoz nála. Azt nem tudni, hogy az Eli Lilly esetében mi történt pontosan.
A WHO addig nem akar nyilatkozni a szer hatásáról, amíg nem végeztek az adatok tanulmányozásával.
Hatékonyságát a szemöldök és a haj őszülésével is jelezheti két új kísérleti szer, amelyet számos sikertelennek bizonyult, melanoma elleni vegyület után eredményesnek találtak amerikai kutatók.
Egyre több új fejlesztésű gyógyszer bukik el az amerikai placeboteszteken, a szakértők pedig úgy vélik: a kilencvenes években piacra dobott készítmények nagy részét bevonhatnák. Az emberi elme hatalmát gyógyulásunk felett még nem sikerült teljesen felmérnünk, de azt tudjuk: befolyásolja állapotunkat gyógyszereink színe és formája is - írja a Wired.
A plasztikai műtétek kora lassan lejár: felváltják őket az újfajta, fájdalommentes szépészeti beavatkozások. Egy újonnan kifejlesztett mellnagyobbító eljárás nem hagy hegeket, és az így megnövelt kebel is teljesen természetesnek hat.
Javítani akarnak az influenzaoltások jelenlegi nemzedékén, amely 40–60 százalékos hatékonysággal véd a betegségtől.
Először számoltak be az Alzheimer-kór elleni aktív vakcina fejlesztése során pozitív hatásról a svéd Karolinska Intézet kutatói, akiknek tanulmánya a Lancet Neurology című szakfolyóiratban jelent meg.
A mai klinikai gyógyszervizsgálatokban gyakran használnak placebót, mely ránézésre megkülönbözhetetlen a hatásos tablettától, de hatóanyagot nem tartalmaz. Ennek ellenére a látszólagos kezelés is lehet hatásos - olvasható ausztrál kutatók erről írott tanulmányában, melyet a The Lancet közölt.